Megújult a weboldalunk! A finomhangolás alatt előfordulhatnak kisebb döccenők, köszönjük a megértését és a türelmet!
Megújult a weboldalunk! A finomhangolás alatt előfordulhatnak kisebb döccenők, köszönjük a megértését és a türelmet!
A szervátültetés sok esetben az egyetlen esély az élet meghosszabbítására és az életminőség javítására. Az elmúlt évtizedek orvosi fejlődésének köszönhetően ma már egyre több ember számára válik elérhetővé ez a lehetőség, új esélyt adva a teljesebb életre.
A veseátültetés az egyik legrégebbi és legsikeresebb transzplantációs eljárás, amely az elmúlt évtizedekben hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ismerd meg a történetét és a legfontosabb mérföldköveket.
A veseátültetés során a működésképtelenné vált vesék feladatát egy elhunyt vagy élő donortól származó egészséges vese veszi át. A beteg saját veséit általában nem távolítják el, az új vesét többnyire az alhasban helyezik el, és a húgyvezetékét a húgyhólyaghoz csatlakoztatják.
Veseátültetésre végstádiumú veseelégtelenség esetén kerülhet sor, amikor a vesék már nem képesek megfelelően eltávolítani a salakanyagokat és a felesleges folyadékot a szervezetből. A transzplantáció a dialízis alternatívája, de nem minden beteg számára alkalmazható. A várólistára kerülést részletes kivizsgálás előzi meg, amelynek során felmérik az általános egészségi állapotot, az esetleges fertőzéseket, valamint a műtét és az azt követő kezelés kockázatait.
A beültetendő vese származhat elhunyt donortól vagy – szigorú orvosi és jogi feltételek mellett – élő donortól. Az élődonoros átültetés előre megtervezhető, és gyakran még a dialíziskezelés megkezdése előtt elvégezhető.
A műtét után rendszeres ellenőrzésekre és az immunrendszer működését csökkentő, úgynevezett immunszupresszív gyógyszerek élethosszig tartó szedésére van szükség. Ezek akadályozzák meg, hogy a szervezet idegenként felismerje és megtámadja a beültetett vesét. A sikeres veseátültetés jelentősen javíthatja az életminőséget, nagyobb szabadságot adhat a mindennapokban, és megszüntetheti a rendszeres dialíziskezelés szükségességét.
A szívátültetés ma már bevált, életmentő beavatkozás, amely súlyos szívbetegség esetén ad új esélyt az életre. Az elmúlt évtizedek fejlődésének köszönhetően egyre jobb eredmények érhetők el, és sok beteg számára válik elérhetővé.
A szívátültetés a végstádiumú szívelégtelenség egyik leghatékonyabb kezelési lehetősége. Akkor kerülhet szóba, amikor a szív működése súlyosan és visszafordíthatatlanul károsodott, és a gyógyszeres kezelés, a korábbi műtétek vagy más beavatkozások már nem biztosítanak megfelelő eredményt.
A kivizsgálás során a szakemberek részletesen felmérik a beteg szívének állapotát, a többi szerv működését, az esetleges fertőzéseket és minden olyan körülményt, amely befolyásolhatja a műtét sikerét. A transzplantációról több szakterület képviselőiből álló orvosi bizottság dönt.
A műtét során a súlyosan beteg szívet eltávolítják, és a helyére egy elhunyt donortól származó egészséges szívet ültetnek be. A megfelelő donorszív kiválasztásánál többek között a vércsoportot, a testméretet, a beteg állapotának súlyosságát és a szerv szállításához rendelkezésre álló időt is figyelembe veszik. A szívtranszplantációs riadó alatt a donorműtétet végző és a beültetést előkészítő csapat párhuzamosan dolgozik. A Semmelweis Egyetem tájékoztatója
A műtétet hosszabb felépülési és rehabilitációs időszak követi. A szervkilökődés megelőzésére élethosszig immunszupresszív gyógyszereket kell szedni, és rendszeres kontrollvizsgálatok szükségesek. A sikeres szívátültetés nem egyszerűen egy műtét, hanem egy új élethelyzet kezdete: javíthatja a terhelhetőséget és az életminőséget, ugyanakkor tartós együttműködést kíván a transzplantációs szakemberekkel. Semmelweis Egyetem – Szívtranszplantáció
A májátültetés súlyos májbetegségek esetén jelent megoldást, és ma már rutinszerűen végzett beavatkozás. Jelentősen javítja az életkilátásokat és az életminőséget.
A májátültetés olyan életmentő beavatkozás, amelynek során a súlyosan és visszafordíthatatlanul károsodott májat egy egészséges donor májával helyettesítik. Akkor kerülhet szóba, amikor a máj már nem képes ellátni létfontosságú feladatait, és más kezelési lehetőség nem nyújt tartós megoldást.
Transzplantációra vezethet többek között előrehaladott májzsugor, egyes veleszületett vagy anyagcsere-betegségek, heveny májelégtelenség, illetve meghatározott feltételek mellett bizonyos májdaganatok. A várólistára kerülést összetett kivizsgálás előzi meg. Ennek során nemcsak a máj állapotát, hanem a szív, a tüdő, a vesék és az egész szervezet működését is megvizsgálják.
A műtét során a beteg májat eltávolítják, majd a donor máját a megfelelő erekhez és az epeutakhoz csatlakoztatják. A szerv többnyire elhunyt donortól származik, de meghatározott esetekben élődonoros májátültetésre is lehetőség nyílhat. Ebben az esetben a donor májának egy részét ültetik át. A máj különleges regenerációs képességének köszönhetően mind a donorban maradó, mind a beültetett májrész növekedésnek indulhat.
A felépülés üteme mindenkinél más. A műtét után rendszeres laboratóriumi és képalkotó ellenőrzések, valamint élethosszig tartó immunszupresszív kezelés szükséges. A megfelelő gyógyszerszedés, a kontrollvizsgálatokon való részvétel, a fertőzések megelőzése és az egészséges életmód alapvetően hozzájárul a beültetett máj hosszú távú működéséhez.
A tüdőátültetés azok számára nyújt lehetőséget, akiknél a légzőszervi betegség már más módon nem kezelhető. A modern orvostudomány fejlődésével a beavatkozás eredményei folyamatosan javulnak.
A tüdőátültetés azoknak a végstádiumú tüdőbetegségben szenvedőknek jelenthet kezelési lehetőséget, akiknél a gyógyszeres és egyéb terápiák már nem képesek megfelelően fenntartani a légzést és az életminőséget.
Tüdőtranszplantációra többféle betegség miatt lehet szükség. Ilyen lehet például a tüdőfibrózis, a cisztás fibrózis, a súlyos krónikus obstruktív tüdőbetegség, a pulmonális hipertónia vagy más, visszafordíthatatlan tüdőkárosodás. A beavatkozást alapos kivizsgálás előzi meg, amely során felmérik a tüdő állapotát, a szív és a többi szerv működését, az esetleges fertőzéseket, valamint azt is, hogy a beteg képes-e részt venni a műtét utáni rehabilitációban.
Az alapbetegségtől és az egyéni állapottól függően egy- vagy kétoldali tüdőátültetés végezhető. A műtét során a károsodott tüdőt vagy tüdőket elhunyt donortól származó egészséges szervvel helyettesítik.
A műtét után intenzív megfigyelés, fokozatos fizikai rehabilitáció és légzőtorna kezdődik. A beültetett tüdő védelméhez élethosszig immunszupresszív gyógyszereket kell szedni. A rendszeres ellenőrzések különösen fontosak, mert a fertőzések és a kilökődés korai jelei kezdetben akár enyhék is lehetnek. A sikeres tüdőátültetés javíthatja a légzést, a terhelhetőséget és az életminőséget, de a hosszú távú eredményhez elengedhetetlen a gyógyszerek pontos szedése és a transzplantációs csapattal való szoros együttműködés. Egészségvonal – Tüdőtranszplantáció
Egyes esetekben több szerv egyidejű átültetésére is szükség lehet. Ezek ritkább beavatkozások, de speciális esetekben életmentő megoldást jelenthetnek.
Kombinált szervátültetésről akkor beszélünk, amikor egy betegnek egyszerre két vagy több szervét ültetik át. Erre ritkábban kerül sor, és akkor lehet indokolt, ha egy összetett betegség több szerv visszafordíthatatlan károsodását okozta, ezért egyetlen szerv átültetése önmagában nem jelentene megfelelő megoldást.
A leggyakoribb kombinációk közé tartozik a vese és a hasnyálmirigy együttes átültetése, amely bizonyos, súlyos szövődményekkel járó cukorbetegség és veseelégtelenség esetén jöhet szóba. Előfordulhat máj-vese, szív-vese, illetve egyes különleges esetekben szív-tüdő átültetés is.
A kombinált transzplantációt különösen részletes kivizsgálás és több szakterület szoros együttműködése előzi meg. Az orvosi csapatnak mérlegelnie kell, hogy a több szervet érintő műtét jelenti-e a beteg számára a legjobb kezelési lehetőséget, és hogy az általános állapota lehetővé teszi-e egy ilyen nagy megterheléssel járó beavatkozás elvégzését.
A műtét összetettebb és általában hosszabb, mint egyetlen szerv átültetése. A beavatkozás után intenzív megfigyelésre, hosszabb rehabilitációra, rendszeres kontrollokra és élethosszig tartó immunszupresszív kezelésre van szükség. A kombinált szervátültetés ugyanakkor egyszerre több, egymással összefüggő egészségügyi problémát kezelhet, és megfelelően kiválasztott betegek esetében jelentősen javíthatja az életkilátásokat és az életminőséget.
A szervátültetés története évszázadokra nyúlik vissza: az első elképzelések még mítoszokban és legendákban jelentek meg, mára pedig életmentő orvosi beavatkozássá vált. Az út hosszú volt: kísérletekkel, kudarcokkal és áttörésekkel, de ma már több ezer ember számára jelent új esélyt az életre.
A transzplantáció során egy beteg vagy károsodott szervet egészséges szervvel helyettesítenek, ezzel lehetőséget adva az élet meghosszabbítására és az életminőség javítására.
Az emberiség régóta foglalkozik azzal a gondolattal, hogy sérült testrészeket pótolni lehet. Már az ókori és középkori történetekben is megjelent ez az elképzelés, amely később a tudomány fejlődésével valós kísérletekhez vezetett.
A 20. század közepétől a sebészet és az immunológia fejlődése tette lehetővé az első sikeres szervátültetéseket. Az immunrendszer működésének megértése és az immunoszupresszív gyógyszerek megjelenése hozta meg az igazi áttörést.
Hazánkban Németh András Szegeden végezte az első veseátültetést 1962-ben egy féléves angliai tanulmányút után. Ez élő donorból történt, a beteg testvére adta egyik veséjét. A beteg 79 napot élt, de a veséje csak néhány napig működött. Állítólag ez volt a 36. átültetés a világon, a Rajnától keletre viszont az első.
A veseátültetést követően Rubányi professzor egy kis cikket engedett megjelentetni, amit az MTI-nek adtak le
A következő 10 évben az orvostudomány területén is érvényesülő politikai utasítás hatására nem történtek átültetések. Az új éra 1973-ban kezdődött, újabb átültetés Szegeden, majd Miskolcon történt (Pintér József főorvos, később professzor Debrecenben). A hazai első, valóban sikeres veseátültetést 1973. november 16-án, Budapesten, a SOTE I. sz. Sebészeti Klinikáján végezték. (Prof. Dr. Perner Ferenc és munkatársai.), ez utóbbi vese 23 évig működött.
A budapesti átültetést komoly tudományos, szervező és gyakorlati munka előzte meg. Perner Ferenc 1 évet töltött Párizsban, ahol kísérletes és klinikai veseátültetéssel foglalkozott, megtanulta a beteg előkészítését és az utókezelésen túl szervezési és etikai kérdéseket is magáévá tette. Az 1973-as veseátültetési program megindulását Petrányi Győző immunológiai kísérletes munkái alapozták meg, és ő hozta létre a Hollán Zsuzsa professzor asszony által vezetett Hematológiai Intézetben az első immuntipizáló laboratóriumot, megvalósítva a tipiziálás feltételeit, és megalkottuk az első várólistát 36 beteggel.
Természetesen mindez a vezetőprofesszorok bizalma és a munkatársak odaadó segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg. Ma már több mint 3500 veseátültetést végeztek a Semmelweis Egyetemen. Miskolc 11 eset után abbahagyta az átültetéseket. Akkor Szegeden sem folytatták, két fiatal kolléga külföldre ment tanulni: Dr. Csajbók Ernő Hannoverbe, Dr. Szenohradszki Pál Kelet-Berlinbe. Szegeden műtőrekonstrukció történt, és 1979. október 29-én újra indult egy most már sikeres veseátültetési program. A Debreceni Orvostudományi Egyetem I. sz. Sebészeti klinikáján Dr. Asztalos László és kollegái 1991. június 27-én indították el a programot. Pécsett Kalmár Nagy Károly 1993. október 3-án végezte az első veseátültetést. Hazánkba közel 6000 veseátültetés történt 2012 elejéig. Ma 4 veseátültetési központ van Magyarországon, a 4 egyetem sebészeti klinikáin. Az elmúlt években az átültetések száma 1 millió lakosra vetítve elérte az Eurotransplant országok és a legtöbb európai ország átlagát.
Széchenyi-díjas sebész. 1962-ben diplomázott a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, azóta folyamatosan dolgozik a BOTE, illetve a SOTE Sebészeti Klinikáin. Miniszteri biztosa volt a Transzplantációs és Sebészeti Klinika rekonstrukciójának, majd igazgatója 1990-től 2002-ig. Képzése során dolgozott általános sebészeti, mellkas sebészeti, baleseti sebészeti, intenzív terápiás osztályokon, részben klinikán belül, részben fővárosi és vidéki kórházakban önként választott rotációs rendszer keretében. Algériában és Párizsban is dolgozott, hazatérte után elvégezte az első sikeres magyarországi veseátültetést. Megvalósította a hazai donorprogramot, részt vett az erre vonatkozó törvények megvalósításában, és nevéhez fűződik a hazai májátültetési program megvalósítása. Nemzetközi és hazai lapok szerkesztő bizottságának, illetve számtalan tudományos társaság tagja.
Dr. Szabó Zoltán 1954-ben, Kudász József professzor tanítványaként kezdte pályafutását Pécsett, 1957-től a Városmajori Klinikán folytatta a szívsebészet művelését. 1981-től 11 éven át volt a Városmajori Klinika igazgatója. 1967-ben magyar implantálható pacemakert készített, amit betegbe is sikeresen beültetett. Többéves szervező és tudományos munkát követően, pályája betetőzéséül 1992 januárjában elvégezte az első sikeres hazai szívátültetést, majd július 1-vel nyugállományba vonult, és a Biotronik Hungária Kft. igazgatója lett 2005-ig. 1995 óta a Semmelweis Egyetem professor emeritusa.
A szervátültetés története élettani kísérletekkel, vagy a sebészi technika kidolgozásával és gyakorlásával kezdődött. Meglépően korán, már a XX. század elején életmentő gyógyítási célból is történtek kísérletek, mihelyt a sebészi technika biztonságosnak tűnt. A sikertelenség okaként először a sebészi technikát tették felelőssé, de felmerült az, hogy az idegentől származó anyagok is szerepet játszanak. Ekkor még nem állt a tudomány rendelkezésére olyan módszer, amivel ezt kutatni lehetett.
Először Emil Holman 1924-ben ikrek között bőrátültetést végzett. 1944-ben, amikor a németek Londont bombázták, a súlyos égési sérüléseket szenvedett katonáknak T. Gibson és P. Medawar frissen elhunyt holtak bőrét ültették át, és az így szerzett megfigyelések alapján indult útjára a transzplantációs immunológiai kutatás. 1955-ben Billingham, Brent és Medawar először írták le az immuntolarencia jelenségét. Mc. Farlain Burnet a „saját és idegen” biológiai felismeréséért Nobel-díjat kapott. Jean Dausset írta le a 60-as évek végén az egér (MLA), majd az ember (HLA) fehérvérsejtjeinek immunológiai csoportjait. (Nobel-díjat kapott) Willem J. Kolf 1945-ben készítette el az első művesegépet.
1958-ban Schwartz és Damashek felfedezte a Mercaptopurin-t, amely az egyik legismertebb immunszuppresszív gyógyszer alapvegyülete. Ezt a vegyületet kutyán Roy Calne 1960-ban próbálta ki veseátültetés során. A nagy áttörést a J. F. Borel által felfedezett Cyclosporin jelentette 1972-ben. Azóta számos új immunszuppresszív szert használtak.
Hazánkban Németh András Szegeden végezte az első veseátültetést 1962-ben egy féléves angliai tanulmányút után. Ez élő donorból történt, a beteg testvére adta egyik veséjét. A beteg 79 napot élt, de a veséje csak néhány napig működött. Állítólag ez volt a 36. átültetés a világon, a Rajnától keletre viszont az első.
A veseátültetést követően Rubányi professzor egy kis cikket engedett megjelentetni, amit az MTI-nek adtak le
A következő 10 évben az orvostudomány területén is érvényesülő politikai utasítás hatására nem történtek átültetések. Az új éra 1973-ban kezdődött, újabb átültetés Szegeden, majd Miskolcon történt (Pintér József főorvos, később professzor Debrecenben). A hazai első, valóban sikeres veseátültetést 1973. november 16-án, Budapesten, a SOTE I. sz. Sebészeti Klinikáján végezték. (Prof. Dr. Perner Ferenc és munkatársai.), ez utóbbi vese 23 évig működött.
A budapesti átültetést komoly tudományos, szervező és gyakorlati munka előzte meg. Perner Ferenc 1 évet töltött Párizsban, ahol kísérletes és klinikai veseátültetéssel foglalkozott, megtanulta a beteg előkészítését és az utókezelésen túl szervezési és etikai kérdéseket is magáévá tette. Az 1973-as veseátültetési program megindulását Petrányi Győző immunológiai kísérletes munkái alapozták meg, és ő hozta létre a Hollán Zsuzsa professzor asszony által vezetett Hematológiai Intézetben az első immuntipizáló laboratóriumot, megvalósítva a tipiziálás feltételeit, és megalkottuk az első várólistát 36 beteggel.
Természetesen mindez a vezetőprofesszorok bizalma és a munkatársak odaadó segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg. Ma már több mint 3500 veseátültetést végeztek a Semmelweis Egyetemen. Miskolc 11 eset után abbahagyta az átültetéseket. Akkor Szegeden sem folytatták, két fiatal kolléga külföldre ment tanulni: Dr. Csajbók Ernő Hannoverbe, Dr. Szenohradszki Pál Kelet-Berlinbe. Szegeden műtőrekonstrukció történt, és 1979. október 29-én újra indult egy most már sikeres veseátültetési program. A Debreceni Orvostudományi Egyetem I. sz. Sebészeti klinikáján Dr. Asztalos László és kollegái 1991. június 27-én indították el a programot. Pécsett Kalmár Nagy Károly 1993. október 3-án végezte az első veseátültetést. Hazánkba közel 6000 veseátültetés történt 2012 elejéig. Ma 4 veseátültetési központ van Magyarországon, a 4 egyetem sebészeti klinikáin. Az elmúlt években az átültetések száma 1 millió lakosra vetítve elérte az Eurotransplant országok és a legtöbb európai ország átlagát.
A májátültetés meglehetősen sokáig váratott magára. 1983-ban a Semmelweis OTE I. sz. Sebészeti Klinikájántörtént az első ilyen műtét, amely sikertelen volt. Több, mint 10 év szünet után a Semmelweis OTE Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján 1995 januárjában végezte Perner Ferenc professzor az első sikeres májátültetést.
A Semmelweis Egyetem. I.sz. Sebészeti Klinikáján, ahol az 1960-as évek közepétől Szécsény professzor vezetésével májsebészeti műtétek is folytak, 1983-ban került sor egy májátültetésre, amely technikailag sikeres volt, sajnos a beteg sohasem hagyhatta el a kórházat, de 62 napig élt. A klinika sebészi felkészültségét dicséri a műtét, de a diagnosztikai háttér és az immunszuppresszió akkori fejlettségi foka még nem volt elégséges. A klinikán 1991-ig még további 3 májátültetés történt, ezek a betegek sem hagyták el a klinikát. Történt egy májátültetés Szegeden is, majd Pécsett is, ezek is sikertelenek voltak. 1994-ben megnyílt a Transzplantációs és Sebészeti Klinika.
1995. január 5-én éjszaka elvégezték az első sikeres májátültetést. A beteg 17 éve él és jól van. Ma már több, mint 500 májátültetést végeztek el.
Több mint fél évszázada, hogy Christiaan Barnard elsőként végzett a világon sikeres szívátültetést a dél-afrikai Fokvárosban. Magyarországon 1992. január 3-án Szabó Zoltán professzor, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikáján végezte el az első sikeres magyar szívátültetést.
Egészen 1954-ig még komolyabb nyitott szívműtéteket sem végeztek sehol a világon. Ahhoz, hogy ez a technika elterjedjen, szükség volt az úgynevezett szívmotor kifejlesztésére (1953 USA); ez a gép biztosítja a vérkeringést a műtét ideje alatt. Dr. Szabó Zoltánt 1958-ban professzora Brünnbe küldte kollégájával együtt tanulmányútra, ahol már egy amerikai szívmotort használtak.
Mindeközben a világon egyre többen készülődtek arra, hogy végrehajtsák az első szívátültetést. Az első végül Christian Barnard lett, aki 1967. december 3-án a dél-afrikai Fokvárosban sikeresen ültette át egy közlekedési balesetben meghalt 27 éves nő szívét egy 53 éves férfi mellkasába. Az első próbálkozás után ugyanis sokan követték Barnard példáját, de igen magas volt a halálozási arány, Barnard első betege is csak 18 nappal élte túl a beavatkozást. Akkoriban még nem voltak megfelelő immunszuppresszív, vagyis a szerv kilökődését megakadályozó szerek.
Az első hazai szívátültetést legalább 3-4 évig tartó koncentrált felkészülés előzte meg. A külföldi tanulmányutak után, először halottakon gyakoroltak, kivették majd visszavarrták a szívet, később kutyákat operáltak szívmotor segítségével. Mikor minden készen állt, dr. Szabó Zoltán beült a Zsigulijába a diáival felszerelkezve és elkezdte járni az országot; meg kellett ismertetni a kórházakkal, az orvosokkal a szívátültetés lehetőségét, hiszen betegre – vagyis recipiensre -, valamint potenciális donorra is szükség volt.
Az 56 évesen elhunyt Schwartz Sándort ma már szinte az egész ország ismeri, ő lett végül az első szívtranszplantáción átesett magyar beteg, aki az 1992-es műtét után családot alapított, gyermekeket nevelt fel és eredményesen illeszkedett vissza a munka világába, teljes életet élt új szívével.
A klinikán azóta több mint 455 szívátültetés történt. Magyarország első sikeres gyermek szívátültetését pedig 2008. október 8-án végezte el Id. Hartyánszky István professzor a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, ahol azóta összesen több mint 45 szívátültetést végeztek. 2017. november 10-én pedig sor került az 500. hazai szívátültetésre egy 24 éves, végstádiumú szívelégtelenségben szenvedő fiatalembernél a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán.
Történetek, beszélgetések és hasznos tudnivalók a szervdonációról, a szervátültetésről és a transzplantáció utáni életről.