Huszonhat évesen nem szokás visszatekinteni az addig eltelt rövid életre, hacsak valamilyen hirtelen bekövetkező fontos esemény egy pillanatra megálljt nem parancsol. Ilyenkor az embert egy mélyen rejtőző ősi ösztön arra indítja, hogy végigtekintsen a saját tettein és a vele történteken. Számomra ez a jelentős nap, a számvetés napja, 1962. november 6-án, a szegedi városi kórház belgyógyászati osztályán következett be, ahol négy éve kezelnek.
Ezen a reggelen közölték velem az orvosok, hogy ők tovább nem tudnak mit tenni, emiatt áthelyeznek az I. sz. sebészeti klinikára, ahol művese kezelésre van lehetőség, amire föltétlenül szükségem van, mert a veseműködésem teljesen leállt.
Ezt természetesen nekem nem kellett bizonyítani, hiszen én is észrevettem, hogy napról-napra egyre kevesebb a vizeletem, és fokozatosan rosszabbul érzem magam: szédülök, étvágyam egyáltalán nincs, az arcom is puffadtabb, mint eddig, sőt, ahogy a tükörbe nézek, látom, hogy a fejem is megnőtt, olyan lett, mint egy úritök.
Folytatás a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
Németh András: 79 nap remény [Magyar Elektronikus Könyvtár – MEK-02795] (oszk.hu)
A könyv megvásárolható a www.libri.hu oldalon is!
